Serj Tankian - Cirkuszi tigris

"Egy cirkuszi tigris halálra marcangolta az idomárját.
Bár tudnám, mi dühítette fel" mondta a riporter.
Nem is tudom.  Magát hogy érintené, ha elszakítanák a családjától,
Városról városra hurcolnák, ráadásul ketrecbe zárva,
Egy életre fogságba ejtve a fájdalomérzet és a kéjvágy segítségével,
Megalázva azzal, hogy erőszak hatására kell cselekdnie,
ostor alatt nyögve.
Ha tigris lenne, megtenné?
Kitörne?
A szökésre gondolna, és ha minden kötél szakad,
ölne, elismerné vég nélküli megaláztatását és a garantált
Halált?
Vagy most is megtenné, emberként?
Ha nem, akkor megértem, miért nem tudta pontosan,
mi dühítette fel a tigrist, riporter úr.

Serj Tankian - Író

Egy író csak író csupán,
Mikor eljön az idő,
Hogy nyugdíjba vonuljon.
Egy karrier csak munka csupán,
Modern szerződéses rabszolgaság,
Ha nem a kihívás, és az álmok
képezik alapját.
Egy nap is csak
órák együttese,
ha nem azért a
gyöngyödző, csábító,
szerető mosolyért az
Arcodon telik el.

Serj Tankian - Most

Az idő mindig a most,
Itt, örökre,
Az idő mindig a most,
Sosem tűnt el,
Isten a most
A jelen ura
Fia, egy tanítás,
Egy paraszt szülötte.
Örökre itt maradunk,
miközben testünk eltávozik.
Oly messze, ameddig csak ellátnak
Hiszen a most újra most,
Itt, örökre!

Serj Tankian - Bók

Struccok mormolnak a homokban,
Rinocéroszok üvöltenek az éjben,
Baglyok morognak az éjszaka tragikus hangulatára,
Beleköpködnek az átkozott,
fattyú hold repedéseibe.
Te pedig, drágám,
Egy csodás faszt szopsz éppen.

Serj Tankian - Identitás

Szeretnék találkozni egy igazi íróval,
aki írónak tartja magát,
vagy egy igazi zenésszel,
aki zenésznek tartja magát,
vagy egy igazi hőssel,
aki a hősiességét természetes tettnek tekinti.
A feladatmeghatározások, amiket az emberekhez
kapcsolnak
megfojtják az identitás igazi esszenciáját.

Serj Tankian - Metafora?

Mindig, mikor fingok mostanság,
érzem az ürülékem kiválasztott zamatát,
örlelem, facsarom a farpofáim között,
mégse vágyik a seggem WC-papírra.
Metafora?

Serj Tankian - Nyomorééék!

Mi az én gondom?
Ez az én gondom...
Az a gondom, hogy túl
vizuális vagyok a vaksághoz.
Túl vájtfülű a süketséghez.
Túl ideológikus a békéhez.
Túl könyörületes a háborúhoz.
Túl őrült a tiszta gondolatokhoz.
Túl épeszű a lustasághoz.
Túl érzelmes, hogy hozzád hasonló legyek.
Ha megakadályozhatnám, hogy
az agyamat folyamatos behatás érje,
talán vissza tudnék tántorogni
a saját állandó józanságomhoz.
Angyali démonok,
Folyékony álmok,
Saját valóságunk
átettesző hegyei.
Lángoló óceánok,
Olvadó arcok,
Olvadó arcok…
Miért!